Lovasberényi Kis Levendulás Sóházikó

LOVASBERÉNYI KIS LEVENDULÁS  SÓHÁZIKÓ    –  Egy Idegenlégiós katona megvalósult álma

Meghívást kaptunk Lovasberénybe, a Kis Levendulás Sóházikóba.
Kíváncsian érkeztünk, mert izgalmas története van a birtok létrejöttének, amit csodálattal hallgattunk, miután körbe vezetett a birtok házigazdája és megálmodója.

Geszler Márk, a különleges birtok tulajdonosa 10 év francia idegenlégiós szolgálata alatt álmodta meg a családi birtokot, amibe most mi is belekóstolhattunk…

Szolgálatát a természetben töltötte, dzsungelben, sivatagban, Korzika szigetén és a csodaszép levendulás Provanceban.

Ezeken a helyeken szolgálva született meg   a Nagy  Álom, ami egy természetbe olvadó, önellátó farm , nemcsak saját részre, hanem az ide látogatók örömére is, mert ezt az életérzést kár lenne másokkal nem megosztani .

Leszerelését követően Márk Lovasberényt választotta szent menedéke helyszínéül, és immár 2,5 hektárnyi birtokot tudhat magáénak.
Hamarosan hozzá is látott a több éves fáradtságos építkezésnek, nagyra tisztelt idős mesterével összefogva. Alex közel 80 éves, de szuper erejében lévő segítsége a házigazdának. A farm építésében barátok , családtagok és katonatársak is segédkeztek.

Márk nagyszerű és egyedi ötlete az óriási, színterápiás sófal, ami nemcsak gyönyörű látványossága a háznak, de egészségügyi szempontból a Himalája só hatása elsődleges mind wellnessben, mind gyógyításban. A sófal révén a ház mikroklímája majdnem azonosnak mondható egy sóbarlangéval.
A száraz, sós légtérben a baktériumok és allergének száma minimális szintre csökken.

A birtokon régi levendula tövekre is leltek, így azok szaporításával már 2500 tő levendulával büszkélkedhetnek, ami egy kis panorámás levendulamező látványaként terül el a hegytetőn.
Kata , a birtok háziasszonya levendulából készült termékeket készít a vendégek örömére.

Imádtuk a tetőtéri hálószobában a csillagos égre nyíló panoráma ablakot , ami pároknak romantikus hangulatot varázsol.

A nappaliban kandallóban lobogott a tűz, miközben az esti bort iszogattuk a kellemes pezsgőfürdőben.

Ez az a hely, amit szívesen ajánlok pároknak egy romantikus elvonulásra, vagy baráti – családi összejövetelek helyszínéül is nagyszerű választás lehet.

És ha itt jártok, sose hagyjátok ki a szomszéd sváb bácsi lakás éttermét , mert ilyen ízekkel és hangulattal máshol nem találkozhattok 🙂

Szívből ajánlom ezt a csodás birtokot nektek, érezzétek magatokat olyan jól, mint mi.
Ide hamarosan újra visszatérünk, mert mindent még nem mondtunk el 🙂
Látogatásunk során egy csodás dolog történt a birtokon, de erről majd legközelebb mesélünk ….

Sok Szeretettel:
Batyik Nicole

Foglald le a szállást :

Lovasberényi Kis Levendulás SóHázikó

Képgaléria

A tökéletes vendégházat keresed? Ne tölts órákat a szállások böngészésével! Csak küldd be, hogy milyen szállást keresel és szállásadóink már jelentkeznek is!